Pénteken 14.30-tól Monacóban sorsolják az UEFA Európa Konferencia Liga csoportbeosztásait.
A Mandiner korábban beszámolt róla, hogy a Ferencváros 3-0-ra legyőzte a Zalgirist, ezzel pedig 7-0-s összesítéssel jutott tovább, és sorozatban ötödször szerepelhet egy európai csoportkör főtábláján.
Az UEFA már időben elkészítette a kalapok beosztását, melynek értelmében az FTC az első kalapból várja a sorsolást.
A Ferencváros a következő csapatok ellen fog játszani.
Az első körből kiderült, hogy a Ferencváros az F csoportba került. A Fiorentina lesz az egyik ellenfele a Fradinak.
A firenzei lila-fehérek – akik idén júniusban a West Ham United ellen 2-1-re kaptak ki a sorozat döntőjében – most úgy jutottak el a csoportkörbe, hogy 2-1-re győzték le összesítettben a korábban Debrecent búcsúztató Rapid Wient.
A belga Genk is a Ferencváros csoportjába került, valamint a negyedik kalapból a szerb bajnokságban a Partizán Belgrádot megelőző Cukaricki is.
Nyitókép: Fradi.hu